Mit jelent számomra: segíteni?

Egy coaching alkalom során nem vagyok tanácsadó, nem vagyok terapeuta, gyógyító. Sőt, megkockáztatom: coach sem vagyok. És nem vagyok biztos semmi konkrétban, csakis abban, hogy ott vagyok, s hogy én vagyok.
Csak ülök ott, egy másik emberrel, jelen vagyok.
és figyelek.
Nem tudom a megoldást. Nem vagyok okosabb.
Sokkal inkább az van, hogy érdekel a másik, ami neki van. Komolyan. Mélyen.
Az, hogy ő mit hordoz, hol tart, hogy lát. Hogy mi él benne. Hogy mitől indul el, és mitől zár be.

Nézem, hogy hol van a mozdulat. A legkisebb is számít.
Ahol fény, öröm, erő keletkezik benne, ott megállok vele. Nem sietek tovább.
Nem "viszem előre", csak ott vagyok vele, abban az egy kis fényben, örömben, erőben.
És ez már elég szokott lenni ahhoz, hogy ő is jelen legyen – saját magával.
Úgy látom, az emberek nem is konkrét tanácsra vágynak.
Hanem arra, hogy valaki ne ijessze meg őket azzal, hogy segíteni akar,
hogy tud valamit, amit ők nem.
Hanem csak legyen ott.
Jelen.
Egyszerűen.
Figyelmesen.
És amikor elindul bennük valami – egy kép, egy emlék, egy gondolat –, akkor az ne csak úgy elcsorogjon a padlóra, hanem legyen, aki meglátja.
Aki tükrözi, befogadja, látja, hogy ez itt most valami.
Valami élő. Valami, amivel lehet dolgozni.
Nem, nem vagyok "coach" abban az értelemben,
ahogy a szakma a "coachingot" gyakran definiálja...
És mégis, az vagyok. Mert kísérek, figyelek, tartom a teret
a másik embernek.
Nem viszek.
Nem nyomok.
Nem szorítok.
Csak ott vagyok, amíg a másik elhiszi, hogy elindulhat.

Szeretem ezt csinálni.
Nem mindig könnyű, de mindig igazi.
És amikor a másik ember egyszer csak megérzi, hogy van saját útja –
és nem kell senkihez és semmihez hasonlítania magát,
na, akkor van az, hogy azt érzem: ezért érdemes.
Ha valaki ránk néz, azt látja, hogy
két ember beszélget. Egyik mondja, másik figyel,
néha kérdez, néha mosolyog, néha komolyan néz.
De belül…
és közöttünk történik valami.
És én örülök, hogy ott vagyok, amikor ez történik,
és az ember, akivel beszélek, felizzik és lát.
EGYÉNI COACHING - HÁROM ALKALOM ONLINE
Részletek és jelentkezés
📩 Iratkozz fel a hírlevélre!
✨ Elsőként kapod meg az új írásokat, 🌿 programajánlókat és 🐎 inspirációkat.